Amikor megjött a speditőr üzenete Budafokról, még reggel volt. János átment az első szomszédhoz. Szívesen ment, mert vagy fél éve megnősült a szomszéd fiatalember és az asszonyka szemre nagyon szép volt gömbölyűségével, sötét hajával és örökké mosolygó arcával. Örömet okozott neki, és fel is használt minden alkalmat – a tisztesség határán belül – hogy megforduljon náluk. Így hát aznap reggel is átment és röviden megbeszélték a dolgot a fiatalemberrel, aki bár köhögött, de a hosszú tél unalmát vélte megszakítani ezzel az utazással. János meg közben nézte a fiatalasszonyt, aki a hirtelen feltűzött hajával fehér vászoning alatt ringó nehéz melleivel hajlongott, tüsténkedett a szűk és meleg konyhában. Jó kedvre hangolta, és a bőre alatt futó bizsergést még fokozta a szívesen elé rakott pohár pálinka és annak hatására a terjedő forróság belsőjében: bővebben…

Igen, én vagyok.

Bár megszoríthatnám a kezedet

itt, a monitor szélén.

Lásd, milyen közel vagyunk

gondolatban egymáshoz!

Homokból kiolvasható,
több emberéletű lábnyomok
után
haladva
kutatják a vízpartot
az időtisztek:
vajon kinek a múltja
maradandó?

Az ítéletük végleges:
simításukat követően
a parton
puhán a mélybe terjed
a hideg formátlanság.

Körülnézve
újra
és újra
jönnek,
és előttük nehezedik a földre
az ott haladó álmok nyoma.
De az idő mindig
a zavaros irányok
eltűnése
után
simára letisztul.

Aztán véletlenül
mégis
kővé-követendővé dermed a parton
néhány tétova
emberi gondolat.

És odakint a gyémánt kemény színei
mikor borítják be végre a vizeket?

Tüzek finom takarásából
előjönni a múltból
és sistergés,
sóhajos lepedőszag,
körmök holdja
helyett
most őszi-téli havasság simítja
testünk:
bőrünk sokáig őrzi
unokáink finom karmolását,
s az arcunkról
lekopott évek
lehunyt szemünk mögötti
tükörre tűnnek,
amint az éj közepén
felnyílt rémült tekintetünk
arcnélküli
múltból néz vissza reánk.

Galamb-zuhanás.
A partra sodort madárvilág helyét a vízen
kósza olajfa-ág mutatja.
Szivárvány-negatív
az ég.

Az évszakok után
Noé felett a pára
lassan áthajol viharos
hótól-fagytól hóözönné.

Szélnélküli ég alatt
a bárka
meteor-szín
bordázata megmarad,
süllyed
a mélyföldű iszapban,
mozdulatlan.

Kétdimenziós kövek között
egyesek rejtőzve tanultak meg
bánni
az ősfegyverekkel.

De most már köztünk menetelnek.
És újra: menetelnek…

bővebben…

A 2035-ben játszódó történet leírásába főleg azok olvassanak bele, akik ismerik a budafoki hatalmas pincerendszert.

A hosszú elbeszélés négy részben lesz olvasható.

Negyedik, befejező rész

Kereszt.

Az írás a protestáns újságírók évkönyvében jelent meg.

Budapest XXII. kerületében a dunai Háros-szigeten volt egy premontrei, majd pálos monostor. A mellette lévő honfoglalás-kori faluról, Csútról nevezték el. (Volt olyan történész, aki Csőtnek mondta, amivel az az egyetlen baj van, hogy a honfoglaló magyarok nem használták a beszédükben az Ő hangot.) Ennek a monostornak a feltárása tervbe van véve, de évek óta húzódik. Az előkészületek közé tartozik, hogy a munka elkezdése előtt földradaros vizsgálatot kell végezni, amit az ott lefektetett vasúti sínek lehetetlenné tesznek. Legelőször tehát fel kellene szedni és eltávolítani egy 90 méteres szakaszt a hajdani monostor területén. bővebben…