Mikroműanyag
Teres Ágoston Biblia és asztronómia című könyvének 158-ik oldalán olvasható: „Idézzük most a világ eredetére és végére vonatkozó legfontosabb bibliai kijelentéseket, hogy legalább nagy vonásokban össze tudjuk hasonlítani a kozmológia újabb eredményeivel.” A következőkben leírtak első felében – pontosan első feléében – nem csak a hívő ember tudja felfedezni, a világ-természet-ember harmóniáját. bővebben…
Következő korok kereszténysége
Az istentisztelet mindig viszonylagosan hosszú, 20 perces. Természetesen az időzónákhoz igazítják a kezdést. A központi emberi beszéden, éneken kívül mindent a Mesterséges Intelligencia irányít.
A hatalmas panoráma-monitoron megjelennek az első archív felvételek. A MI már az addig betáplált Igékhez illesztette a videókat. Fent láthatóak a Jézus-korabeli koponyaleletek rekonstrukcióiból az MI által elkészített szép arcok, jelenségek, akik nagyon meggyőző módon a Bibliára emlékeztető mondatokat mondanak. Mindig ez a bevezetés, a ráhangolási periódus. Ezzel kezdődik a szertartás. bővebben…
Noé, vízpart
A Kígyó sziget orosz elfoglalása után 2022. február 24-én az ukrán erők hadműveletet indítottak az orosz hadsereg kiűzésére a szigetről. Több mint négy hónapig támadták a szigeten lévő orosz erőket és a szigetre csapatokat szállító orosz hajókat. Az ukrán támadások eredményeként az orosz megszálló erők 2022. június végén elhagyták a szigetet.
Holnap
Tisztelt Rektor Urak!
Napi hír: „Mint a Mandiner olvasói emlékezhetnek: az amerikai hírszerzés szerint október 23-ára fegyveres akciót szerveztek Magyarországon – írta saját értesüléseire hivatkozva hétfőn a Telex. A lap információi szerint a magyar hatóságokat nagyjából két hete figyelmeztették arra utaló információkról, hogy bizonyos személyek fegyveres akcióra készülhetnek az 1956-os szabadságharc évfordulóján.”
Az USA-ban az Enigma nevű vállalkozás 30 000 dolgozója döbbenetes teljesítményű és kapacitású számítógép-rendszert üzemeltet. A bolygón kivétel nélkül minden egyes elküldött elektronikus üzenet átfut a rendszer ellenőrzésén, és ha bármi gyanúsat észlel a gép, alapos elemzés készít, Indokolt esetben jelez a kezelőknek.
Ez a levél tartalmazza a fegyveres akció, atom, és hadsereg szavakat. Így nem csak az én levelezésemet, de az Önökét is visszamenőleg leellenőrzi a rendszer. bővebben…
AZ ÍRÁSOKNÁL A CÍMRE KATTINTVA MEGJELENIK A TELJES OLDAL.
Ómagyar nyelvkönyv
Néhány kiemelt pont a Magyarságkutató Intézet tevékenységi köréből.
a honfoglalással, valamint a magyar középkorral kapcsolatos interdiszciplináris kutatások,
oktatási és képzési tevékenység, részvétel a kulturális turizmus, vallás- és zarándoklatturizmus fejlesztésében,
nyelvtörténeti kutatások végzése, nyelvi adattárak fejlesztésének ösztönzése,
a nyelvművelő tevékenység ösztönzése.
Gondoljunk a koros emberekre
Az interneten több helyen olvasható, hogy különösen az idős emberek számára hasznos a nyelvtanulás, és legalább napi negyedóra időtartamban. bővebben…
Háromból semmi az összesen semmi
A Harmadik Satu Rendszere az európai földrész nagy részén működik. Ennek két meghatározó eleme van Pokol Béla Magyar Nemzetben megjelent írása szerint.
Villámcsapás
1966. június 28-án délután nem volt éleslövészet az érdi katonai lőtéren. Szép idő volt, csak a távolban, az erdő felett látszottak a sötét felhők. A kiskatonák a lőtér közeli fennsíkon fociztak. Közéjük csapott a szárazvillám. Négyen azonnal meghaltak, a többi sérültet egy teherautó platójára fektetve vittek kórházba. Voltak, akik nagyon elesettek voltak, elájultak, és három katonát le kellett kötözni, mert öntudatlanul annyira mozogtak, csapkodtak
Mentősofőr voltam a katonaságnál, de akkor nem kellett a lőtéren lennem, mert nem volt lövészet. Pár nappal a szomorú eset után kirendeltek, és megnéztem a helyet, ahol lecsapott a villám. A földben kusza vonalak voltak, lemértem, egyes szakaszokon három ujjnyi mély volt a rés a földben. bővebben…
Duna-térkép
35-néter hosszú térkép festése Budafokon
Erősség
1758-ban nazarénus rendház épült a botpusztai templom mellé az olasz szerzetesek számára. A rend jelmondata a következő: Jesus nazarenus refugium nostrum, azaz a Názáreti Jézus a mi menedékünk. A refugium szót régebben erésség, azaz erősség formában is fordították.
Az 1867-ben megjelent Értelmező szótár I./328-ik oldalán olvasható szócikk szerint az „erősség”:
- 1) erőről tanuskodó tulajdonság, v. állapot;
- 2) átv. é. a) védmüvekkel megerősített hely, vár; b) ok, mellyel vmit bizonyítunk.
Ötvös
Somogy vármegye déli részén van a nagy múltú Ötvös nevű falu, ami éppen az akkori bíró, nagyapám idején egyesült a szomszéd faluval Kónyival, és így lett Ötvöskónyi a neve. Hajdanán a szőlőhegy szélén volt egy Báthori várkastély, majd később a Tanárok mellett felépült egy másik, ami most már kezd az enyészeté lenni. Az épület mellett még él a villámcsapott, kettétört, talán 300-éves híres hársfa.
Keleti mágusok Jézusnál
AZ ALÁBBI, TELJESEN ÚJ FELTÉTELEZÉS TERES ÁGOSTON: BIBLIA ÉS ASZTRONÓMIA CÍMŰ KÖNYVÉRE TÁMASZKODIK, AKÁRCSAK BENCSIK ANDRÁS KÖZELMÚLTBAN MEGJELENT AURUM CORONARIUM CÍMŰ KÖNYVE.
A leírások alapján az már nem deríthető ki, hogy Krisztus születése előtt a babiloni Zikkurat torony csillagászati legfelső szintje alatti Marduk, vagyis a legfényesebb vándorcsillag szentélyébe mikor mehetett be földi nő. Azon a helyen egy aranyozott ágyon találkozott az istent megszemélyesítő pap, vagy valaki más egy női teremtéssel..
Akinek a természet törvényei szerint az együttlétet követően gyermeke született.
A mai ember nem tudja elképzelni, hogy a régebbi korokban milyen mértékű volt a gyerekhalandóság. Abban az időben a Babilonban megszülető gyermek életesélyei rendkívül alacsonyak voltak. Ezért feltételezhető, hogy Marduk évente inkább többször találkozott a földi nővel, és valószínűleg többel is egymás után. bővebben…
Mária Terézia király
A történelmi emlékeket elevenítenék fel, ha a Budaörsi úton levő Mária Terézia, vagyis a volt Petőfi laktanyához kapcsolódó egyes eseményeket, ünnepségeket a budafoki Szent Lipót templomba szerveznék azért, mert az építését a helyiek (akkori néven Promontor) lakói nem tudták befejezni, de – ahogy ma mondjuk -, a királynő adománya kisegítette őket. Ezért aztán a templom előtti teret is érintő közterületet Mária Terézia útnak nevezték el. Az ő „kérésére” lett a templom védőszentje az osztrák Szent Lipót Egyébként még messzebb visszalépve az időben, ezen az útvonalon haladt a régi római út.
Történelmi érdekesség, hogy a magyarok nem királynőnek, hanem királynak mondták Mária Teréziát.